A főigazgató a lapnak elmondta, hogy az év elején és a múlt év végén tapasztalt szárazság sokkhatásként érte az ágazati szereplőket, így mindenki rájöhetett, hogy valóban tenni kell valamit. Az 1901-es rekord óta a 2018-as volt a legmelegebb év Magyarországon, és a tíz legmelegebb évből nyolc az ezredforduló utánra esett. Erősebbek lettek a szélsőségek, erre a gazdáknak is más válaszokat kell adniuk, ami nem megy harmincéves technológiákkal.

Az öntözésfejlesztés valóban elkerülhetetlen, jelentősen növelni kell az öntözött terület nagyságát, de arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a mesterséges vízpótlás nem old meg mindent. Sőt, az aszály és a klímaváltozás elleni első fokú védelmet nem is az öntözésnek kell adnia. Sok más lehetőség van, amely nem a kormányzati intézkedésektől vagy az EU-tól függ, hanem a gazdálkodók munkájától – hangsúlyozta.

Egyrészt a csapadékos időszakokban kell befogadni és megőrizni a nedvességet. Ezen a téren a legnagyobb lehetőség Gyuricza Csaba szerint a talajművelésben rejlik. Magyarországon a legnagyobb víztározó nem a Balaton vagy a Duna, hanem a termőtalaj – mondta. A jó állapotban lévő talaj egyméteres mélységig félévnyi csapadékot képes betárolni, eközben a talajnedvesség felét elpazaroljuk, holott megőrizhetnénk a jó technológiával.

A NAIK főigazgatója a technológiai hibák közé sorolta, hogy a rossz már a víz befogadását sem tesszük lehetővé azzal, hogy tömör rétegek vannak a talajban. Másik oldalról pedig, ha nem zárjuk le a talaj felszínét, akkor hagyjuk elpárologni a nedvességet. A tömörödést a túl nagy menetszám, illetve művelet okozza, valamint az is, ha például mindig azonos mélységben szántanak a gazdálkodók. Szintén vízpazarló hiba a nem megfelelő időben végzett szántás. Még mindig gyakran szántanak nyaranta, ezzel viszont rengeteg nedvesség megy el. Erre sokan azért nem figyeltek, mert úgy voltak vele, hogy a téli csapadék úgyis föltölti a talajokat, ezért nincs jelentősége a párologtatásnak – mondta Gyuricza Csaba. Most viszont azzal kell szembesülniük, hogy a téli fél évben az aszály legalább olyan gyakori, mint a nyári fél évben, csak kevésbé feltűnő, mert hideggel párosul. Az aszálykárokat megszüntetni nem lehet, de mérsékelni igen. A tápanyag-gazdálkodásban, a vetésváltásban, a vetésszerkezet összeállításában is nagy lehetőség rejlik, vagyis minden egyes, jól végrehajtott technológiai lépés csökkentheti az aszálykárokat.

Tonnákban mérhetően lehetne növelni az átlaghozamot jó talajműveléssel és fajtaválasztással. Riasztó adat, hogy az őszi búza termésátlagában ott állunk, mint a múlt század hatvanas éveiben, ami után volt egy felívelő szakasz, amelynek a csúcspontja a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére esett. Aztán a mélypont következett. Ez szerinte csak részben vezethető vissza a klímaváltozásra, nagyobb szerepet játszanak benne a technológiai hibák, az átalakult mezőgazdasági szerkezet és az alkalmazkodás hiánya. Javítani az említett rossz gyakorlatok elkerülésén kívül például úgy lehet, hogy a talaj felszínén különböző növényi maradványokat hagynak, illetve másodvetésű növényeket termesztenek. Erre van is ösztönzés, ugyanis a zöldítés nagy segítséget nyújt ehhez.

Mint mondta, sok olyan kalászos- és kukoricafajtánk van, amelyet az időjárási szélsőségekhez igazodva hoztak létre a kutatók, illetve folynak is nemesítések. A szárazságtűrő szójára külön hangsúlyt fektetnek, és zajlik a munka a zöldségféléknél és a gyümölcsöknél is.