Csak a Youtube-on több mint 270 ezren látták eddig a Szarvasi Mozzarella sikereit bemutató filmet, ami kiemelkedőnek számít az agrár témájú videók között. Ezért is folytatódik az OTP Agrár kampánya, amelyben sikeres mezőgazdasági vállalkozó ügyfeleik beszélnek arról, milyen partneri együttműködést jelent számukra a bankjukkal való kapcsolat. Az Agrársztorik következő részében a Pankota Agrár a főszereplő: Földi János vezérigazgató elsősorban az OTP Agrár kiszámíthatóságát, gyors döntéshozatalát emeli ki a filmben. A szentesi cég nemrég komoly fejlesztéseket valósított meg a preciziós technikák alkalmazása terén, mind a sertéstelep, mind a növénytermesztés vonatkozásában, amelyhez az OTP Agrár hiteltermékeit is igénybe vették. A két cég kapcsolata ugyanakkor nem új, egészen a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza, a hitelezés mellett a pályázatok kapcsán is együttműködnek. „Kicsit több, mint pénzügyi, szakmai a kapcsolatunk a bankkal, a megvalósított eredmények, mondhatjuk, a közös gyermekeinknek számítanak” - mondja az internet mellett a bankfiókokban is látható reklámfilmben a vezérigazgató, és hozzáteszi: „Nagyon jól szabályozott és gyors a döntési folyamat az OTP Banknál, amiben kiszámíthatóan lehet tárgyalni.”


„Az eredmények azt mutatják, népszerű, kedvelt az ügyfeleket a középpontba állító kommunikációnk, emellett számunkra is nagy élmény a közös sikerekről partnereinkkel beszélgetni és azokat a nagyközönségnek is megmutatni. Fő üzenetünk továbbra is, hogy az OTP Agrárral gyorsabb az út a sikerhez, hiszen kollégáim magasan képzettek, kiválóan felkészültek, folyamataink pedig kellően rugalmasak, hogy kezeljük az agráriumban vállalkozók speciális igényeit” - mondta el Balogh Tamás, az OTP Agrár üzletfejlesztési vezetője.


Az 1949-ben alakult Pankota Agrárban 110-en dolgoznak, Földi János 1990 óta vezeti, illetve családjával résztulajdonosa is a részvénytársaságnak. A digitalizációs fejlesztések után újabb tenyésztelelep kialakítását tervező vállalkozásban jelenleg 2000 kocát nevelnek és 600 hektáron termesztenek növényeket. A cég beszállítója például a Pick Szeged-nek, a magyar piacon kívül exportálnak Horvátországba és Romániába is. Szakmai kapcsolataik igen kiterjedtek, dán sertéstelepekkel évtizedek óta aktív együttműködést folytatnak.


A Pankota Agrársztori kampányfilm az alábbiakban megtekinthető.

 

Pénzügyi tanácsadásért keresse az OTP Agrár szakértőit ide kattintva.