Csaknem hétszáz palack bort árvereznek el április 4-én, a tizedik alkalommal megrendezendő Kantharosz gálán, amely Győr és környékének egyik legnagyobb jótékonysági rendezvénye. A bevételből tehetséggondozással és hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozó szervezeteket támogatnak.

Tagai István, az Európai Borlovagrend Hungária konzulátus vezetője, a Kantharosz Alapítvány alapítója elmondta, hogy a tizedik gálán, amelyet ezúttal is a győri Richter-teremben tartanak, a tokaji, az egri, a villányi, a pannonhalmi, a somlói és a dél-balatoni borvidék hét borászatának és egy pezsgőpincészetének különleges tételeit árverezik el, de licitálni lehet két pálinkárium csúcsminőségű italaira is.

Hozzátette, hogy a jubileumi alkalom okán licitre bocsátanak még egy ünnepi csomagot is, amely az elmúlt kilenc év 54 támogató borászatának egy-egy palack zászlósborát tartalmazza, de igazi kuriózumnak ígérkezik az az 1959-es évjáratú pálinka is, amelyet tíz éve az első gálán vásárolt meg valaki félmillió forintért.

Kitért arra is, hogy a csaknem hétszáz üvegből ötszáz palack egy licittételt képvisel, ez a felajánlás Sike Tamástól érkezett, és már el is kelt egymillió forintért.

Az alapító hangsúlyozta, hogy a gálát szervező hét civil szervezet minden évben pályázat útján választja ki a támogatandó fiatalokat, illetve alapítványokat. Idén a bevételből hat szervezetet - köztük egy határon túli, autistákat segítő polgári társulást - és nyolc rászoruló tehetséget támogatnak, további két szervezetet közönségdíjra javasoltak. Megjegyezte, arra számítanak, hogy a befolyó, illetve szétosztandó összeg meghaladja a tavalyi 13,6 millió forintot.

Tagai István elmondta azt is, hogy a rendezvényt az idén is támogatja Nagy István agrárminiszter, aki - hozzájárulása mellett - egy különleges tokaji aszút ajánlott fel.