Huszonnégy gyártó több mint száz terméke mutatkozik be az április 12. és 14. között zajló 20. Gyulai Pálinkafesztiválon, amelyen számos ismert előadó is koncertet ad - hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön Gyulán.

Görgényi Ernő, a város polgármestere a város egyik legnagyobb rendezvényének nevezte a pálinkafesztivált, amelyre több tízezer vendéget várnak. Az eddigi látogatottság bizonyítja, hogy jó kezdeményezés volt annak idején Lovász Sándor ötletgazda részéről a fesztivál - hangsúlyozta a város vezetője, hozzátéve, hogy innovációinak köszönhetően "fénykorát éli" a fesztivál.

Bora Imre, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényén 24 pálinka gyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók. A programok közül kiemelte a lovagrendek felvonulását a 100 Éves Cukrászdától a Várkertig.

Szilva a konyhában címmel exkluzív programot is szerveznek a közeli Almásy-kastélyban, amelynek során bemutatják az ételek és a pálinka kapcsolatát. A látogatók számára mesterszakácsok által készített receptfüzet készül, amely bemutatja, hogyan érdemes a különböző ételeket pálinkával ízesíteni.

A 2018-ban először palackozott Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkájának az alapanyaga idén a szilva lesz - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyen emlékeztettek, hogy az ital az anyaországon belüli pálinkákból és a határon túli párlatokból készül (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék). A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.

A fesztivál kísérőrendezvénye lesz a Brillante - 2019 Pálinka és Párlat Verseny, amelyen a kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők és a magánfőzők versenyében hirdetnek eredményeket. A megmérettetésre tavaly 850 minta érkezett.