Szakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - mondta a szervezet főigazgatója csütörtökön az M1-en.

Gyuricza Csaba elmondta, teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.
Hozzátette, az utóbbi időszakban nem volt arra példa, hogy rögtön a vegetációs időszak elején ilyen súlyos aszály legyen, mint most.

Emlékeztetett, elveszett a kalászos gabona, s azon belül a búza harmada, s a repcét is komoly károk érték. Ugyanakkor a szabadföldi zöldségeknél, mint például a borsónál is veszteség lesz. Összességében 100-200 milliárd forintos veszteségre kell készülni, de egyelőre nem látni, hogy mi lesz a kukoricával, a napraforgóval, s más kultúráknál.