Három tényezőtől, a víz, az energia és a munkatevékenység közben kibocsátott széndioxid költségeitől függhet a jövő nagyvárosi mezőgazdaságát meghatározó úgynevezett vertikális farmok tevékenysége, élelmiszergyártásban játszott szerepe – állítja Luuk Graamans, a következő évek agrártechnológiáinak és szolgáltatásainak elméleti és gyakorlati kidolgozásában fontos szerepet játszó holland Wageningen Egyetem (WUR) kutatója.

Az agráriumban egyre nagyobb tisztelettel övezett felsőoktatási intézmény (és a Delfti Műszaki Egyetem, TU Delft) Üvegházi Kertészet Csoportjának kutatói a vertikális gazdálkodást, mint új gyártórendszert vizsgálják.

Hogyan segíthet a nagyvárosi mezőgazdaság legemblematikusabb formája a nemzeti és a nemzetközi élelmiszeriparnak?

„A kérdés sokkal összetettebb, mint első hallásra tűnik. A válasz komplex problémából indul ki, mert nemcsak a termeléstől, hanem a víz, az energia és a széndioxid árától is függ” – nyilatkozta Graamans.

A kutató példával szemléltet.

„Mennyibe kerül egy fej saláta?” – teszi fel a kérdést.

Ha a holland üvegházakban termesztett zöldségre gondolunk, elég jól ismert a válasz. Az üvegház- és a növekedési modellek felhasználásával, bizonyos mennyiségű víz-, energia- és széndioxid-fogyasztás/generálás mellett ugyanis előrejelezhető a termelés.

Csakhogy akad egy probléma ezekkel a modellekkel – nem alkalmazhatók a vertikális farmokban végzett növénytermesztésre. A nagysűrűségű termés előállítása és a zárt tér miatt a hőtermelést, a hűtést és a párátlanítást is figyelembe vevő új megközelítésre van szükség.

A két növénytermesztési rendszer összehasonlításánál központi kérdés, hogy mennyi energiára van szüksége egy vertikális farmnak. „Hagyományos” üvegházakkal egybevetve, a szükséges víz és széndioxid mennyisége ugyan csökkenthető, a hűtésé és a párátlanításé viszont nem. A magas belső hőmérséklet és a természetes szellőzés hiánya miatt nagyon komoly hűtésben kell gondolkodni, a hűtés pedig további hőt generál.

Kérdés, hogy ez a hő felhasználható-e a szomszédos városi környezetben.

„A vertikális mezőgazdaság egyik legfőbb jellemzője, hogy megvalósítható a városokban, ahol az energia más felhasználókkal megosztható. Ezek a felhasználók a farmokban generált járulékos hő fogyasztóivá válhatnak” – állítja Graamans.

A WUR és TU Delft a költségek mellett a vertikális farmok kivitelezhetőségét is behatóan tanulmányozza.

Öt lépést határoztak meg. Az elsőben kivizsgálják a növények energiafelhasználását egy zárt termesztési rendszerben. A második a teljes energiaigényre vonatkozik: mennyi energiára van szüksége egy függőleges gazdaságnak? A harmadik az energiafogyasztás optimalizálása, a negyedik a gazdaság integrálása a városba. Végül mindezen információkat egyesítve, számítható ki a vertikális farmok kivitelezhetősége urbánus közegben.

A két felsőoktatási intézmény közös kutatási projektje 2019 végén fejeződik be.