Ahogy arról korábban a Szuperfarm is beszámolt, országos iskolakert-fejlesztési programot indít az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként.

A program első részeként január­ban kezdődött az Iskolakerti alapozó alprogram, amely külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított Földforgatók kísérleti programba bevont iskolákat is.

Az országos iskolakert-fejlesztési program második részeként iskolakerti tematikus modulokat dolgoztak ki, hogy minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelő lehetőségeket.

Mint azt Mátyás Izolda, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa a Magyar Időknek elmondta: az országos programukra nyolcszoros a túljelentkezés. Mátyás Izolda szerint egyébként nem elegendő eszközökkel ellátni egy kezdő iskolakert-építő csapatot, hanem szükség van a szemlélet és a szaktudás, a jó gyakorlatok átadására is, amit a programba épített pedagógusképzés biztosít majd, és minden kert esetében biztosítják a helyszíni mentorálást.

Hozzátette: Nemcsak kezdő, hanem haladó iskolakert-építőknek is nyújtanak támogatást, akik országos program nélkül, lelkesedésből és önerőből kezdték el létrehozni a kertjeiket. Ők komolyabb kertészeti kisképeket is kaphatnak.

Emelett külön kategóriában jelennek meg a mentorkertek, amelyek egy országos iskolakerti építkezés kihelyezett bázisai lennének, s nyitott kertként működnének. A mentorkertek építői felkarolnák a környéken lévő iskolakerteket, nyílt napokat tartanának, illetve személyes konzultációs lehetőséggel is segítenének – mondta el a Magyar Időknek Mátyás Izolda.

A lap cikke szerint hazánkban jelenleg 1118 iskolakert működik valamilyen formában, ami az jelenti, hogy a a köznevelési feladatellátási helyek körülbelül nyolc százalékában kertészkednek a gyerekekkel.