Jogszabályok érthetően

A Magyar Közlöny 2018. november 19. és november 25. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok

Magyar Közlöny 181. szám ( 2018.11.20.)

 

1. 22/2018. (XI. 20.) AB határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 22/C. alcímébe foglalt 53/C. §-ával összefüggő mulasztás megállapításáról

 

Közzététel napja: 2018.11.20.

 

1. Az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 22/C. alcímébe foglalt 53/C. §-ában nem határozta meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében szereplő jogállamiság alkotmányos alapértékéből fakadó jogbiztonság követelményének megfelelően a jogszabály rendelkezésén alapuló szerződésátruházás részletszabályait. Ezért az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti szabályozással való összhang megteremtése érdekében jogalkotói feladatának 2019. március hó 31. napjáig tegyen eleget.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 22/C. alcímébe foglalt 53/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt és bírói kezdeményezést elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról szóló 2015. évi CCXX. törvény egésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az AB határozat értelmében alkotmányos az a törvényi rendelkezés, miszerint a 2014. május 1. előtt kötött termőföld haszonbérleti szerződések esetében amennyiben azok több mint 10 éves időtartamra szólnak – a szerződéses rendelkezéstől függetlenül – a haszonbérleti díjakat 5 évenként a piaci bérleti díjakhoz lehet igazítani. A haszonbérlet időtartamába a 2014. május 1. előtti haszonbérlet időtartamát is be kell számítani.

 

Magyar Közlöny 182. szám ( 2018.11.21.)

 

Az agrárgazdasági tevékenységet érintő rendelkezést nem tartalmaz.

Magyar Közlöny 183. szám ( 2018.11.22.)

 

Az agrárgazdasági tevékenységet érintő rendelkezést nem tartalmaz.

 

Magyar Közlöny 184. szám ( 2018.11.23.)

 

Az agrárgazdasági tevékenységet érintő rendelkezést nem tartalmaz.

 

 

Budapest, 2018.november 26.

Korábbi változások

A Magyar Közlöny 2019. március 25. és március 31. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.04.01
A Magyar Közlöny 2019. március 11. és március 17. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.03.18
A Magyar Közlöny 2019. március 04. és március 10. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.03.11
A Magyar Közlöny 2019. február 11. és február 17. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.02.18
A Magyar Közlöny 2019. február 4. és február 10. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.02.10
A Magyar Közlöny 2019. január 28. és február 3. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.02.04
A Magyar Közlöny 2019. január 21. és január 27. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.01.28
A Magyar Közlöny 2019. január 07. és január 13 között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.01.16
A Magyar Közlöny 2019. január 1. és január 6. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.01.07
A Magyar Közlöny 2018. december 24. és december 31. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2019.01.03
A Magyar Közlöny 2018. december 17. és december 23. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.12.25
A Magyar Közlöny 2018. december 10. és december 16. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.12.18
A Magyar Közlöny 2018. december 3. és december 9. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.12.13
A Magyar Közlöny 2018. november 12. és november 18. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.11.20
A Magyar Közlöny 2018. november 5. és november 11. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.11.12
A Magyar Közlöny 2018. október 29. és november 4. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.11.05
A Magyar Közlöny 2018. október 22. október 28. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.10.29
A Magyar Közlöny 2018. október 15. október 21. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.10.24
A Magyar Közlöny 2018. október 8. október 14. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.10.16
A Magyar Közlöny 2018. október 1. október 7. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.10.10
A Magyar Közlöny 2018. szeptember 24. és szeptember 30. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.10.01
A Magyar Közlöny 2018. szeptember 10. és szeptember 16. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.09.20
A Magyar Közlöny 2018. szeptember 3. és szeptember 9. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.09.12
A Magyar Közlöny 2018. augusztus 27. és szeptember 2. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.09.03
A Magyar Közlöny 2018. augusztus 20. és augusztus 26. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.08.27
A Magyar Közlöny 2018. augusztus 13. és augusztus 19. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.08.21
A Magyar Közlöny 2018. július 30. és augusztus 5. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.08.13
A Magyar Közlöny 2018. július 30. és augusztus 5. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.08.08
A Magyar Közlöny 2018. július 23. és július 29. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
2018.07.30