Sok gazdának okoz bosszúságot, amikor valamilyen növényre bukkan, de képtelen eldönteni, mi az – gyom vagy valami más. Más alkalommal pedig fura pöttyöket, sérüléseket, azaz nyugtalanító jeleket lát egy növényen, de véletlenül sem tudja felidézni, milyen betegség támadhatta meg.

A multinacionális német vegyipari cég, a BASF (Badeni Anilin- és Szódagyár) bizakodik a probléma megoldásában, hogy farmereket már nem frusztrálnak sokáig ezek a bosszantó kérdések.

Mint a mezőgazdaságban az utóbbi időben oly gyakran, ezúttal is a csúcstechnológia, a mesterséges intelligencia jelentheti a gyógyírt. Egy új appban, a xarvio scoutingban reménykednek, amellyel farmerek képek segítségével azonosítanak gyomokat, betegségeket.

„Az alkalmazás gépi tanulás és mesterségesintelligencia-algoritmusai teszik lehetővé a helyszíni azonosítást. Csinálunk egy fényképet a növényről, és az app nagy valószínűséggel megmondja, hogy mi az, mit keresünk. Megbízhatunk benne, mert több mint 90 százalékos pontossággal dolgozik” – jelentette ki sajtóközleményben a xarvio kereskedelem- és üzletfejlesztési menedzsere, David Gray.

A BASF a Bayer Monsanto általi akvizíciója feltételeként vásárolta fel a xarviót – az appot még a Bayer közreműködésével fejlesztették, de már a felvásárlás előtt megállapodtak, hogy a majdani tulajdonos, a BASF fogja piacra dobni az okos terméket.

Az európai piacon 2017-ben indították útjára, és ma már 90 ország közel 60 ezer felhasználója dolgozik vele. Mesterségesintelligencia-platformja folyamatosan frissül, a rendszer a többi gépitanulás-megoldáshoz hasonlóan minden egyes új képpel „okosabb” lesz.

Távoli szerveren működik, gyomokat és növényi betegségeket, járványokat megjelenítő és az összehasonlítást, azonosítást hathatósan segítő több mint 150 ezer képet tartalmaz. Mihelyst elkészítettük a fényképet, gyorsan összehasonlítja az adatbázisban lévő összes többivel, hogy kapcsolódást, megfelelést találjon hozzá. Ez magyarázza, hogy minden egyes új fotóval hatékonyabban működik, pontosabb az app.

„Többezer képen gyakoroltattuk, és az algoritmus egyre hatékonyabb, kifinomultabban működik az újakkal. Ugyanannak a gyomnak egy kicsit más lehet például az észak-dakotai vagy az illinoisi változata” – magyarázza Gray.

A betegség/járvány ID szintén eredményes. Az app már a fertőzés korai szakaszában észleli a bajt. Akkor, amikor a betegségek alig vagy egyáltalán nem mutathatók ki.

„Az északi kukorica szürke levélfoltjaira összpontosítottunk, és minden egyes betegséget korai fázisában azonosítottunk, amikor még annyira kicsik voltak az eltérések, hogy szinte észre sem lehetett venni azokat” – folytatja Gray.

Értelemszerűen minél jobb az internetkapcsolat, annál hamarabb választ kapunk az elküldött képre. A sebesség természetesen a posztolt fotók számától is függ.

Az ingyenes app a xarvióra keresve található meg az App Store-ban vagy a Google Play-ben.