Amennyiben a kísérletek eredményesnek bizonyulnak, a Continental tíz éven belül bevezeti a nyersanyagot sorozatgyártásába. Ennek eredményeképpen a jövőben már az abroncsok nagyobb része készülhet természetes forrásból.

A laboratóriumban középtávon húsz, mezőgazdaságban, vegyiparban, gyártásban és feldolgozásban jártas szakember foglalkozik majd a gumipitypang kutatásával. A technológiai vállalat 2011 óta folytat kutatásokat azzal a céllal, hogy mérsékelt éghajlatokon is termeszthető növényekkel helyettesítse a trópusokról származó természetes gumit, többek között a Fraunhofer Intézet, a Julius Kühn Intézet, az Ekusa növénytermesztő társaság bevonásával, valamint a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium és a Német Szövetségi Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium által támogatott kutatási projektek közreműködésével. A technológiai vállalat világszerte több mint 2 milliárd eurót fektetett a kutatás és a gyártásfejlesztésbe.

Az első prémium téli gumiabroncsot, amelynek futófelületét teljes egészében gumipitypang nedvének felhasználásával készítették, 2014-ben mutatták be. Az első taraxagumból gyártott teherautó abroncsot pedig a 2016-os IAA kiállításon leplezték le a nagyközönség előtt.