A legokosabb algoritmusokra ugyan várnunk kell még, de sokan dolgoznak már rajtuk, és jövendő repertoárjukból a gasztronómia sem marad ki. A Jeopardy-győztes és szakácskönyvíró mesterséges intelligenciájáról, Watsonról (is) híres IBM MI laborjának több kutatója évek óta együttműködik az illatok, ízesítés és fűszerezés világvezetője, a McCormick & Company ételfejlesztőivel.

Az első közös ételek idén jelennek meg, és ha minden jól megy, 2021-től a McCormick összes fejlesztője az MI-rendszerrel fog közösen dolgozni. Utóbbi vezető tudósa, Hamed Faridi találta ki a mesterséges intelligencia használatát humán szakértők számára túl komplex ízprofilokon stb. alapuló ételekhez.

„Rendszerünkben van többszázezer formula. Termékfejlesztők többezer formulát használnak. Mindet összegyűjtjük” – nyilatkozta.

Manapság hetekig-hónapokig eltart, amíg egy ötletből piacra kész kaja lesz. Sok részletet vesznek figyelembe (kósernek vagy halalnak kell-e lennie, megcélzott ár stb.), majd egy specialista kidolgozza, aztán a cégnél többször át- és újradolgozzák.

Valahogy így működik az IBM algoritmusa is, „csak” annyi a különbség, hogy nagyságrendekkel masszívabb ismeretekkel rendelkezik, azaz akár ugyanannyi iterációval, például 150-nel is lényegesen rövidebb idő alatt elkészül. Viszont az MI segítségével még tapasztalatlan fejlesztőknek sem kell 50-nél több iterációt végezniük.

„A rendszerrel egy éve kezdtük kidolgozni a komoly alapokat, így csak egy évnyi adatunk van. Viszont már kiderült, hogy 70 százalékkal csökkenthető a munka” – magyarázza Faridi.

A rendszer sokkal többre képes, mint a fejlesztési folyamat szimpla felgyorsítása – az ember által figyelmen kívül hagyott ízeket és formulákat is generálhat. Nem részrehajló, nincs kedvenc fűszere és étele. Mivel az IBM mesterséges intelligenciájának oszlopa a McCormick több évtizednyi adatain és kontextuális információin tanult nagy idegháló, alternatívákat is számításba vesz. Döntésének meghozásához a személyes preferenciák kulturális, helyi és hangulati alapjait sem hagyja ki.

Az MI idén boltokba kerülő ételei egyelőre inkább klasszikusok felújított változatai, s nem forradalmi innovációk: speciális szezonális mixek toszkán csirkéhez, bourbonos szűzpecsenye, new orleansi kolbász stb. Faridi és Richard Goodwin, az IBM vezető tudósa elmondták, hogy lépésről lépésre „tolják ki” a határokat.

„Bizarr kombinációkat nem nehéz összehozni, viszont a kvázi ismeretlen, de nagyon ízletes újdonságok már magukért beszélnek, ember és gép együttműködését rögtön pozitívan ítélik meg, látszanak a közös munka előnyei” – nyilatkozta Goodwin.

Faridi szerint az ember-gép együttműködés alapjaiban fogja megváltoztatni az ételfejlesztést. Aggodalomra azonban semmi ok, mert az ember megőrzi kulcsszerepét, nem automatizálják a teljes folyamatot.

Goodwin jövőképében az MI a kajakészítés ismeretalapú, a humán partner pedig a kreatív részével foglalkozik. A gép határoz meg minden technikai részletet, az összetevők közti különbségeket, speciális formájukat. Tudni fogja például, hogy mikor kell fokhagymaport használni pürésített vagy cikkelyekre vágott fokhagyma helyett.

Faridi arra számít, hogy példájukat követik az élelmiszeripar más fontos szereplői.

„Húsz év múlva ez lesz a rendszer. Másként nem lehet új termékeket előállítani. A területet ugyanúgy megváltoztatja, mint ahogy az elektromos járművek átalakítják az autóipart” – összegez.